Hát rólam most már igen, és tök jó. Egyik kedvenc JCI programom az európa akadémian történt az eset. Az akadémia immár 10dik alkalommal került megrendezésre, Göteborgban, Svédországban, ahol szokás szerint mindenféle finom vezetőképző tréninget tartottunk, 25 országból érkezett jövőbeli helyi elnököknek. Én szoktam általában tartani egy marketingről szóló praktikus kis blokkot. Ebéd után voltunk, a népek punnyadtak. Úgy volt, hogy én kezdem a délutánt, erre, jönnek a trénerek, hogy nem én kezdek, üljek csak le a vokálba, majd szólnak,mikor jövök én. Nem nagy örömmel, de leülök (ugyanis éppen golfozni mentünk volna, és igy késöbb indultunk…). Elkezdik a sessiont, és a flipcharton használt különföző elrendezési javaslatokról kezdenek beszélni. (Gondolom magamban, ez meg hogy kapcsolódik ide…) Mondják, hogy 5 különböző metódus van, az első az L, a második a Z, a harmadik a T a negyedik az O az utolsó pedig az S. Ekkor esett le, hogy ezek az én nevemből csináltak egy új marketing röviditést, és igy mutattak be a délutánra!!! (gyk ZSOLT is the right order…). Nagyon szuper feeling volt, ráadásul nagyon szépen megrajzolt flipchartok voltak. A kép viszonylag nagy de valahogy megpróbálom feldobni a képek közé a sitera.